A szervezők egy New Yorkból származó, és a világ sok helyén már
meghonosodott előadássorozat honosítását tűzték ki célul. A találkozók összehozzák Budapest "geek" közösségét, akik rövid demókkal és prezentációkkal mutatnak be egymásnak új és izgalmas technológiákat.
A cél, hogy a hallgatóság új megközelítések megismerésén keresztül szélesítse látókörét, ihletet nyerjen, és kapcsolatokat építsen. Az előadások témája széles körből kerül ki: a legújabb web 2.0 projektekről, biotechnológiai kutatásokról, médiaművészeti installációkról éppúgy van szó, mint technológia központú szociális vagy politikai projektekről.
A találkozókra havonta egy alkalommal kerül sor. Minden prezentáció 5 perc hosszú, utánuk szintén 5 percben lehet kérdezni az előadótól. Cél, hogy az események rövidek és ütősek legyenek, maximum 5 előadás van egy alkalommal. Az esemény tömörsége miatt magas a megszerzett tudás és a ráfordított idő hányadosa, ami kiemelt célja a sorozatnak. A bemutatók után lehetőség van a keveredésre, beszélgetésre egymással és az előadókkal. Ekkor az érdeklődők egy asztalnál ülve egy előadóval elmélyülhetnek egy-egy témában.
Az előadások nyelve magyar vagy angol. A sorozat közösségi alapon működik, a szervezők távol tartják a céges reklámokat, azonban szívesen fogadnak jelentkezőket előadások tartására.
További információk, cikkek, videók, podcast média az esemény weboldaláról elérhetőek. Az egyes eseményeken való megjelenéshez az oldalon regisztrálni és jelentkezni kell.